“Az életben nincs már több móka…”
Nyár végén vagy már kora ősszel, munkából hazafelé láttam két kissrácot a patakban rohangálni mezítláb. És irigyeltem őket. Nagyon irigyeltem őket. Akkor utána megijedtem, hogy én itt és most huszonakárhány évesen ilyeneken nosztalgiázok. De jó lenne néha pici kisgyereknek lenni és nem foglalkozni semmivel és senkivel. Tudom hogy “fel kell nőni” meg a többi marketingbullshit de jó lenne gondtalanul élni bele a világba ahol minden jó és szép és az a legnagyobb baj, hogy rendet kellene rakni a szobámban. Ehelyett olyan dolgokkal foglalkozik az ember amiket az ellenségének se kíván és küzd az értelmetlennel. Meg hogy a felelősség jó és felnőni is jó. Biztos… valamikor, valahol, valakinek. De itt és most? Engem erről senki se kérdezett…
december 24th, 2008 at 09:46
“legyetek olyanok, mint a gyermekek”
december 27th, 2008 at 22:14
emlékszem, amikor mi voltunk ketten az a két kiskölyök ugyanígy a patakban
szerintem figyelni kell, hogy megmaradjon valami e gyermeki gondtalanságból - ám lehet, hogy én nem nőttem fel (egyesek szerint)
december 27th, 2008 at 22:30
még egy dolog eszembe jutott: azért furcsáltam nagyon e bejegyzést, mert én sokszor határozottan irigyellek. Avagy nincs ám neked olyan rossz dolgod
(nekem se, sőt! - s ezt tudom is)