[…]

Mese a pocokról, aki véletlenül félrenyelt egy Szputnyik-2 típusú műholdat

Hol volt, hol nem volt, kerek erdő közepében egy tisztáson élt a pocok. Kora tavasszal, mikor a hó éppcsak elolvadt, elemózsia után kutatva kóborolt a fák között, mikor egy odvas hárs mellett megpillantott egy Szputnyik-2 típusú műholdat. Jó nagy darab műhold volt, be is indult a pocok nyáltermelése azonnal, s ráharapott a hordozórakéta csatolófelülete felől. Ám ahogy nyelte volna le az ordas nagy szerkezetet, egyszercsak megállt:
– Kh. Khhh… Khhhhkhh khhhráákk köhhhhhrrrrrhhh… – mondta. Ez pocokul annyit jelent, hogy „szerintem félrenyeltem a műholdat”.

S bizony így is volt. De kiköpni már nem tudta, mert az egyik napelemcella beakadt a bal felső hatos fogában található amalgámtömésbe. Ahogy az apró erdei állatok észrevették, köré is gyűltek, s aggódó tekintettel bámulták a pocok vívódását a Szputnyik-2-vel. Tanakodtak egy ideig, hogyan lehetne segíteni kis barátjukon, de mivel mindegyikük hülye volt, mint a tapéta, ezért nem jutott eszükbe semmi használható. A villásfarkú fecske így azt mondta:
– Kérdezzük meg a tényállásról a bölcs bagolyt, aki néha azt mondja, hogy „zsindely”!

Felkeresték hát a százéves tölgy lakóját, a bölcs bagolyt. A rigó, a fecske és a vakond betértek a bagoly odújába, a pocok viszont nem tudott bemenni, mert éppen egy négyméteres műhold lógott ki a szájából, ami meggátolta őt ebben. Tulajdonképpen bármi másban is.
– Fura egy helyzet ez, kis barátaim – kezdte mondandóját a bagoly –, de láttam már ilyet korábban. Szerencsére, zsindely, van megoldás. Be kell kenni a bal felső hatos fog amalgámos tömését mexikói sügérfavirág-olajjal!
De olyan az erdőben nem volt, úgyhogy inkább hazamentek, a pocok pedig megdöglött. Vége.